A szenvedés átalakítása

"Maurice Nicoll mondta, hogy leginkább a szenvedés teszi az embert Istenhez hasonlatossá. Annyit tennék hozzá, hogy leginkább a szenvedés átalakítása teszi az embert Istenhez hasonlatossá."
Robert Earl Burton

Ahogy az ember újra és újra megpróbál emlékezni magára, magától értetődően felmerül a kérdés: hogyan lehet hosszabb ideig fenntartani az önemlékezést, hogy ne csak néhány pillanatig vagy legjobb esetben is csak néhány percig tartson? Hogyan hosszabbítható meg a jelenlét? A negyedik úton itt kapcsolódik be az átalakítás sokkja.

Az átalakítás elve az, hogy a szenvedés súrlódást hoz létre, ami - ha helyesen használjuk - eloszlathatja a képzelődést, és állandósíthatja az önemlékezést. Általában, minél nagyobb a szenvedés, annál inkább próbálunk kitérni előle. De ha a felébredésről van szó, a szenvedés rendkívüli lehetőséget nyújt, mivel kihat gépies állapotunkra. Ha alvásban vagyunk, a szenvedés energiája mélyebb alvásba taszít, viszont ha jelen vagyunk, megerősítheti az önemlékezést.

Ha tudatos erőfeszítést teszünk, hogy ne azonosuljunk vagyis ne álljunk ellen a szenvedésnek és ne vádaskodjunk, akkor előnyünkre szolgálhat: mint katalizátor segítheti a tudatosságot. Segíthet még inkább jelen lennünk. Ahogy Robert Earl Burton mondja, ez a szenvedés rejtett értelme.

Talán különösnek találja, ha azt állítjuk, hogy az átalakítást nehéz megvalósítani, mert hajlamosak vagyunk a szenvedésnek ellenállni és elkerülni azt, az apró irritációktól kezdve az életveszélyes helyzetekig. A gépezet ahhoz hasonlóan, hogy inkább a képzelődés kényelmét választaná az önemlékezés helyett, kényelmet és örömet keres fájdalom, kényelmetlenség és nyugtalanság helyett. Hétköznapi szempontból ez a normális. A természet törvényei ellen kell dolgoznunk, amikor pont ellenkezőleg reagálunk, és átöleljük a szenvedést ahelyett, hogy ellenállnánk neki - ezért olyan ritka az átalakítás.

Az önemlékezés lehetővé teszi, hogy életünk pillanatait a jelenlét elősegítésére használjuk fel; az átalakítás pedig azt, hogy a szenvedés időszakait a jelenlét meghosszabbítására használjuk. A szenvedés átalakítását az önemlékezéssel kell kezdenünk - azaz, jelen kell lennünk az átélt szenvedésre anélkül, hogy visszautasítanánk vagy megtagadnánk. Néhány "én" talán támogatja az átalakítást, de sokkal több "én" áll vele szemben, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megakadályozzák. Minél erősebb a szenvedés, annál nehezebb az önemlékezést szem előtt tartani.

Miért? A szenvedéssel kapcsolatban leggépiesebb reakciónk a negatív érzelmek. Megbántódunk, haragszunk, szánni valónak és vesztesnek érezzük magunkat, amikor valódi szenvedést tapasztalunk. A megfigyelés azonban azt bizonyítja, hogy a negatív érzelmek azzal, hogy a valódi szenvedést képzelt szenvedéssé teszik, éppen hogy meghosszabbítják azt: újra és újra átéljük a szenvedést, alvásban. Azáltal, hogy a szenvedés során átélt negatív érzelmeket nem fejezzük ki és nem azonosulunk velük, lehetőségünk adódik arra, hogy a tudatosságot elválasszuk a funkcióktól - és ez az elválasztás az, ami az átalakítást és a felébredést lehetővé teszi.

Munka az átalakításon

Mint már elhangzott, az átalakítás nem történhet meg addig, amíg fel nem szabadítjuk magunkat az összes képzelt szenvedés alól, melyek a negatív érzelmeket támogatják. Panaszkodás, kritika, gyanakvás, féltékenység, aggodalom - a negatív képzelődés és az azonosulás összes formája - nem szolgál más célt, mint hogy eltérítsen bennünket attól, hogy jelen legyünk a pillanat valóságára. A képzelt szenvedés gyakori, ám sehová sem vezet és semmit sem változtat meg. A valódi szenvedés viszont sokkal ritkább - például betegség, fájdalom, bánat és érzelmi "megsemmisülés" esetén jelenik meg - és intenzitásánál fogva képes a jelenlét fenntartására. Ezért javasolta Ouspensky, hogy "amint szenvedést tapasztalnak, azonnal próbáljanak emlékezni önmagukra."

Ez az erőfeszítés azzal kezdődik, hogy elengedjük a képzelt szenvedést: nem mutatjuk ki bosszúságunkat és türelmetlenségünket, nem panaszkodunk, nem kritizálunk, nem aggódunk, nem vádaskodunk és - mindenek felett - nem sajnáljuk magunkat; és azzal, hogy ezeket a megosztott figyelemre tett erőfeszítéssel helyettesítjük. Ha naponta megtesszük az efféle erőfeszítéseket - azaz naponta a jelenlétet választjuk a képzelt szenvedés helyett - megerősítjük az önemlékezést, és állapotunkat alvásból jelenlétté alakítjuk.

Alvásban a négy alsóbb központ nem képes megkülönböztetni a valódi szenvedést a képzelttől, ezért mindkettőre azonosulással és negatív érzelmekkel reagál. Ugyanakkor az önemlékezés mindkét típusú szenvedésre úgy válaszol, hogy folyamatosan erőfeszítést tesz a megosztott figyelemre. A szenvedést - legyen az kicsi vagy nagy - üzemanyagként használja, hogy elősegítse és meghosszabbítsa a jelenlét szavak nélküli állapotát - mely a magasabb központok működésére jellemző. Ahogy Robert Earl Burton mondta: "Az, hogy nem azonosulunk és átalakítjuk a szenvedést, összes lehetőségünket megnyitja. Minél inkább átalakítja valaki a szenvedést, annál inkább előbukkan a lelke."

1. A negyedik út alapjai
• Önismeret. A tudatosság szintjei.
• Az ember, mint gépezet. Tudatosság, akarat és egység.
• A felébredés akadályai. A munka három vonala.

2. A központok elmélete (feltétele az 1. előadás)
• A 4 alsóbb központ.
• A szexuális központ.
• Magasabb központok.
• A lélek, a szellem.

Továbbítás
Ezt a hírlevelet bárkinek továbbküldheti, akit esetleg érdekelhet a negyedik út vagy a Fellowship of Friends.

Feliratkozás
Töltse ki űrlapunkat.

Nyomtatási gondok
Ha a hírlevél jobb széle levágva jelenik meg, ellenőrizze az oldalbeállításokat levelező programjában. Közvetlenül az archívumból is kinyomtathatja a hírlevelet. Amennyiben továbbra is gondjai adódnak, írjon nekünk.

Küldje el visszajelzését
Töltse ki űrlapunkat.

Régebbi számok beszerzése
Tekintse meg az archívumot.

Leiratkozás
Használja a "leiratkozás" linket a hírlevél alján.