Ez a hírlevél a következő nyelveken érhető el:







2005. JÚLIUS • II. évf., 7. szám

Jelenlét • Felébredés • Magasabb központok • a Kedves • Isten

Jelenlét

a Fellowship of Friends kiadványa





A szisztéma és az iskolák

A szisztéma ősi, kifinomult módszer a tudatosság fejlesztésére, amelyet az iskolák a történelem kezdete óta használnak. A különböző korokban némileg eltért az iskolák nyelvezete, de a szisztéma ugyanaz mögöttük. Az is ugyanaz maradt, hogy miért tagja az ember egy iskolának: azért, hogy megtanulja, hogyan legyen jelen, és hogy hogyan hosszabbítsa meg a jelenlétet; végső célja pedig az, hogy megvalósítson egy állandó állapotot a magasabb központokban.

Ebben a vonatkozásban az egyiptomi, zsidó, hindu, keresztény és muzulmán iskolák, továbbá a tarot kártyák alkotói, a gótika építőmesterei és a szufi hagyomány mind ugyanazzal a tudással rendelkezett, ugyanazokat a módszereket használták, és ugyanazzal az objektív forrással álltak kapcsolatban.

Ouspensky mondta: "Amikor megismertem ezt a szisztémát, nagyon hamar arra a meggyőződésre jutottam, hogy iskolai tudás, és ily módon végigkísérte az írott és íratlan történelmet. Ez idő alatt
tökéletesítették a módszereket és újakat találtak ki." Azonban a szisztéma először csak a huszadik században jelent meg közérthető formában, amikor Gurdjieff és Ouspensky "negyedik út" néven bemutatta ezeket az ideákat. Korábban az iskoláknak szimbólumokban és történetekben kellett tudásukat elrejteniük.

Például, míg mi nyíltan beszélünk az alsóbb központokról és a gépezetről, korábbi iskolák "világnak" és "földnek" nevezték őket. Ahol azt mondjuk: magasabb központok, ott a régebbi iskolák "Kedvesről", "Istenről", "Úrról" vagy "Napról" beszéltek. Tudták, hogy a magasabb központok a bennünk rejlő istenség: a teremtés egy másfajta rendje, ahogy a Nap is a teremtés másfajta rendjét képviseli, mint a Föld. Egy tizennegyedik századi szufi, Shah Nimatullah írta: "Valóban az egész világ képzelődés, míg egyedül Isten az igazi valóság." Természetesen ő ezoterikusan fejezte ki magát. Ám az, hogy használta a képzelődés szót, megmutatja, hogy a szufiknál a szisztéma kezdett közérthető formában megjelenni.

A szisztéma korábbi, ezoterikus, és egyik legteljesebb változata a tarot nagy árkánumának 21 lapból álló sorozata. Robert Earl Burton rámutat, hogy a tarot - jóllehet, szubjektíven úgy vélik, hogy a jövő feltárásának módszere - a jelenlét elérésének objektív módszere.

Például, a X. lap, a "Szerencsekerék", belső világunkat ábrázolja a tudatosság második állapotában. Bemutatja a sok "én"-t, amint gépiesen köröznek a képzelődés állapotában, és minden "én" azt képzeli, ő a tudatosság, ha egy időre a kerék legmagasabb pontjára kerül. Azonban minden "én" három másodpercen belül eltűnik, és a négy alsóbb központ valamelyikéből egy új "én" lép a helyébe. Más szavakkal, önemlékezés nélkül hiszünk minden "én"-ek, és azzá az "én"-né válunk, ami megjelenik. Ahogy R. E. Burton mondta, ezt a kártyát a "Szerencsétlenség kerekének" lehetne nevezni. A hinduk "májá (illúzió) keréknek" nevezték.

A nagy árkánum utolsó, XXI. lapja a "Világ". Itt a női alak a magasabb érzelmi központot képviseli, amint sikerrel jelent meg a meghosszabbított jelenlét állapotában a harmadik állapot tudatos "világában". A körülötte lévő négy alak a központok intellektuális részeit jelképezi, amint támogatják és meghosszabbítják a jelenlétet. Ez a Jelenések könyvének négy szörnyetege ugyanazzal az ezoterikus jelentéssel.

Az iskolák tudásanyagának hasonlóságáról mondta Gurdjieff: "Sokak számára furcsának tűnik, ha azt mondom, hogy a történelem előtti Egyiptom keresztény volt sok ezer évvel Krisztus születése előtt, azaz vallásuk ugyanazon alapelveken és ideákon alapult, mint amelyeken az igazi kereszténység. Különleges iskolák léteztek a történelem előtti Egyiptomban." És ahogy R. E. Burton mondta nemrégiben: "Minden iskola ugyanaz az iskola."


Honlapunk 8 nyelven olvasható

hu hu Deutsch Deutsch Espańol Espańol Français Français

Italiano Italiano Magyar Magyar Portuguęs Portuguęs Russian Russian


Linkajánló
• Videofilmek Robert Earl Burton tanításáról
Ajánlott irodalom a negyedik úthoz
• Ezoterikus kulcsok a Biblia megértéséhez


Havonta bevezető előadások
Rendszeresen tartunk ingyenes bevezető előadásokat. Ha jelentkezni kíván:
• hívja a 331-0811-es budapesti számot, vagy
• keresse fel a legközelebbi központot.

1. A rendszer áttekintése
• A rendszer ősi, objektív tudás
• A mikrokozmosz ember túlléphet önmagán
• Az iskolák pontos módszereket alkalmaznak a felébredéshez

2. A négy alsó központ (feltétele az 1. előadás)
• Az alsó központok működésének megfigyelése
• Annak felismerése, mikor szorítják ki az alsó központok a jelenlétet
• Az alsó központok használata a magasabb központok eléréséhez

3. A jelenlét megteremtése és meghosszabbítása
(feltétele az 1. és a 2. előadás)
• Az intéző és a központok intellektuális részeinek fejlesztése
• Az ösztönös központ, mint az "elme a gépezet mögött"
• Módszerek a jelenlét megteremtésére és meghosszabbítására


A tagsággal kapcsolatos tudnivalók
A Fellowship of Friends nemzetközi negyedik út iskola. A tagság egy-egy hónapra szól. További részletekért:
• lépjen kapcsolatba az önhöz legközelebb eső központtal, vagy
• írjon a contact@beingpresent.org címre, vagy
• hívja a 331-0811-es budapesti számot.




A tarot ‘Szerencsekerék’ és ‘Világ’ lapjai.

A szisztémáról és az iskolákról
Azok, akik objektív tudással rendelkeztek, az egység eszméjét mítoszokban, szimbólumokban és szó szerint ismételt szövegekben próbálták kifejezni, melyek - mivel változatlan formában adták tovább őket - átmentették ezt az eszmét egyik iskolából a másikba.
George Gurdjieff
A C befolyás iskola befolyása. Egy iskola nem indulhat el egy másik iskola segítsége nélkül, azok segítsége nélkül, akik már megmenekültek.
Peter Ouspensky
A múltba nézve látjuk, hogy hatalmas pályát írtak le az iskolák - egyik a másikat követte.
Rodney Collin
Már formában, de minden iskola ugyanazt a szisztémát használja. Azok, akik iskolákban vannak, minden külső dolognál érdekesebbnek találják saját jelenlétüket. Az iskolák tudatos bölcsességgel rendelkeznek, és ezoterikus tudásuk arra irányul, hogy az esszenciát a megosztott figyelem állapotába helyezze. Az iskolák magasabb iskola művei.
Robert Earl Burton
Az értelem elvitt az ajtóig, de a jelenlét engedett be.
Szanáí

A munka már akkor elkezdődik, amikor reggel kinyitod a szemed.
Háfiz
Nincs elvesztegetettebb nap, mint az, amit jelenlét nélkül töltesz.
Omar Khajjám
Vess számot azzal, hogyan töltesz el minden egyes pillanatot: jelenléttel vagy figyelmetlenül.
Shah Naqshband



Kapcsolat a szerkesztővel
Kérdése vagy problémája van?
Írjon az editor@beingpresent.org címre.

Továbbítás
Ezt a hírlevelet bárkinek továbbküldheti, akit esetleg érdekelhet a negyedik út vagy a Fellowship of Friends.

Feliratkozás
Töltse ki űrlapunkat.

Küldjön visszajelzést
Hasznos ez a hírlevél? Küldje el véleményét.

Tekintse meg az archívumot

Leiratkozás
Használja a "leiratkozás" linket a hírlevél alján.


Fellowship of Friends
(egy non-profit vallási társaság)
P.O. Box 100 · Oregon House, CA 95962
copyright © 2005 · minden jog fenntartva

Ezt a hírlevelet semmilyen formában sem lehet lemásolni, újra kiadni vagy reprodukálni a Fellowship of Friends írásos engedélye nélkül.